Leszokni a dohányzásról - 1 .rész

Hát igen, megtettem! És a legnagyobb apropója ez ennek a blogírásnak, hogy ettől teljesen megváltozott az életem. Persze ez ilyenkor a szokványos frázisnak tűnik, mert minden VOLT dohányos ezt mondja, de ez tényleg így van. És őszinte leszek, ha nekem sikerült, akkor Neked is fog! Hidd el! És tényleg megéri, mert azóta nagyon-nagyon sok minden megváltozott. De ne ugorjunk ennyire előre, nézzük azt, hogy mi volt a leszokás előtt. 

I hate smoking but I love smoking. Source Pinterest!


Imádtam dohányozni. Komolyan. Sokan leszokás előtt már azt mondják, hogy annyira jó lenne abbahagyni, mert már undorodnak maguktól, a szaguktól és minden olyan dologtól, ami a cigizéshez kötődik. Na nekem nem volt ilyenem. Én szerettem az ízét, a reggeli kávé melletti első cigit és a nap végén a teraszon borral vagy csak szimplán üdítővel elszívott utolsó szálat. Valahogy keretet adott a napomnak. Ezeket azért szeretném leírni, mert amikor elkezdtem a leszokást, akkor nem nagyon találtam olyan oldalak, ahol azt mondták volna, amit én gondoltam. Ezért, mivel ez a legnagyobb újdonság az életemben, gondoltam megérdemli, hogy a blog bevezetője legyen.

Tehát már évek óta dohányoztam. Az utolsó időszakban sokat, és sokkal rosszabb életkörülmények között. Ezt úgy kell érteni, hogy bár szerettem, amit csinálok, mégis kezdtem már érezni a cigizés okozta tüneteket. Köhögés, mozgás- és energiahiány, kedvetlenség és egyebek. Pedig én nem ilyen típus vagyok. Ha megkérdeznénk a barátaimat vagy a páromat, akkor biztos, hogy azt mondanák, hogy egy energiabomba vagyok. Igyekszem, hogy ez ne váljon energiavámpír dologgá és általában sikerül is. Na de valahogy a cigizés átvette az uralmat az életem felett. Egyre többször a mozgást adtam fel, mert a tüdőm nem bírta megfelelően, vagy egyszerűen annyira nem voltam jó kondiban, hogy elment tőle a kedvem. Többszöri ilyen kudarcos hozzáállás után, mivel elég makacs és önfejű típus vagyok, nem hogy változtattam volna az életemen, inkább a mozgásigényszintemet vittem lejjebb. És bizony, elég tipikus a történetem. A kevesebb mozgással, egyre több dohányzással csak rakódtak rám a kilók. Eleinte nem zavartak, hisz ismertem magam annyira, hogy ha kicsit odafigyelek és újra összekapom magamat, akkor újra normális lesz a súlyom. De nem így lett, vagyis így kellett volna lennie, mert én megpróbáltam újra mozogni és odafigyelni, de már a fránya cigi nem engedte. Vagyis itt álltam sok-sok kiló felesleggel, egy kikészült tüdővel, idegbetegen a mozgáshiány miatt és tök kudarcosan. 

Igen, azt hiszem, hogy a kudarc érzete volt ebben a legrosszabb. Azért, mert nem vagyok ehhez hozzászokva. Most ez elég nagyképűen hangzik, de ismerem magamat és tudom, hogy mindenért maximálisan meg szoktam küzdeni és odateszem magam, így általában célt is érek. Kivéve most. A saját testemmel. Felülkerekedett rajtam és nem bírtam legyőzni. Én, aki általában egy várat is be tudok venni a lendületemmel, nem bírtam a saját súlyommal. Életében először. Ezt nem úgy kell érteni, hogy most először szaladt el velem a ló, mert ez abszolút nem igaz. De most először, igazán először nem történt semmi, amikor oda akartam figyelni erre és leadni a kilókat. Nem ment. És valahol itt a kudarchalom fölött elindult  bennem egy változtatási szándék. Egy aprócska, de ki nem mondott vágy arra, hogy minden újra normálissá váljon. De tényleg annyira aprócska, hogy hónapokig nem történt semmi külső szemmel nézve. De belül elindult valami. Nagyon lassan és óvatos, de már gondolkoztam rajta, hogy változtatni kéne. És sikerült! Hogy hogyan?

Ígérem, hogy megírom... :)

Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita

Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése