Készítsünk házilag sajtot!

Dream into reality project 14. nap, cél: házi sajtkészítés!!!

Végre, annyira vártam már, hogy ezt megoszthassam veletek. Mert bizony ez a projekt már napok óta húzódik, de nem akartam előre lelőni a poént, mert ugye mi történik, ha csak nálam nem viselkedik úgy a sajt érlelés közben, ahogy kéne. De szerencsére minden csodálatosan működött és ma estére egy egész nagy darab, szuperül illatozó kakukkfüves, fokhagymás sajtocska várja, hogy befaljuk. Mielőtt bárkiben felmerülne, hogy estére nem igazán eszünk ilyesmit, gyorsan leszögezem, hogy most fejeztem be Tatarek Rezső Fittarénás brutálisan szuper ironbox crossfit edzését, amivel csillió kalóriát égettem el, szóval belefér. Vagy, ha nem, nekem ezt akkor is ki kell próbálnom. 

Hogy miért is kísérletezek ilyen dolgokkal? Mert szeretek a konyhában tevékenykedni és új dolgokat kipróbálni. Olyanokat, amik egészséges alapanyagokból készülnek, mert pontosan tudom, hogy miket teszek bele. Nem kell az E betűk és egyéb ízfokozók miatt aggódni. Meg azért is keresem, és kutatom az ehhez hasonló recepteket, mert be kell valljam, hogy pofonegyszerűek. Komolyan. Olyan volt ez a sajtkészítés, mint anno az első kenyerem elkészítése. Totális izgulás, aztán döbbent fejjel állni a végeredmény előtt, hogy ennyi volt??? Ezért ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki ezt a finomságot, mert az állaga engem leginkább a camambertre emlékeztet, de az ízesítése pont olyan lesz, amilyennek szeretnénk. Mert, hogy azt teszünk bele, amit akarunk. Ezt a receptet vettem alapul, de az órákkal, ruhával és egyebekkel kicsit szabadabban bántam, de így is szuper lett!

Akkor lássuk is lépésenként, hogy mit csináltam a házi satjhoz:

Vegyünk 90 dkg natúr joghurtot, ez itt 3 nagy doboznak felel meg. Tegyünk egy konyharuhát egy szűrőbe, aztán a szűrőt tegyük egy edénybe. Mi itt egy már nem használatos, tiszta fehér pólót vágtunk szét konyharuha helyett, mert a konyharuhák szöszölődősnek tűntek, de lehet, hogy csak paranoid vagyok. :)
Tehát a feladat nem más, mint a ruhával kibélelt szűrőbe beleönteni a joghurtokat, majd a konyharuhával befedni a joghurtot. A befedésről nem készítettünk képet, de szerintem azt kép nélkül is meg tudja mindenki csinálni. 

Miután BEFEDTÜK a ruhával, tegyük bele a hűtőszekrénybe 48 órára állni, hogy a szűrő alatt lévő edénybe ki tudjon csöpögni a savó. Igen, nekem a hűtőben jutott eszembe, hogy le kell a ruhával fedni, ezért nincs lefedetten kép a fázisról.
48 óra után szedjük ki a hűtőből, és az elkészült finomságot tegyük bele egy keverőedénybe. Bátran kóstoljuk meg. Szerintem olyan íze van, mint a mozarellának, de Zs-t a Philadelphia ízére emlékeztett, szóval ebben megoszlottak a vélemények. Ízesítsük a keveréket sóval és amivel még szeretnénk. Mi kakukkfüvet, zúzott fokhagymát és borsot tettünk még bele és jól összekevertük.
Vegyünk elő egy újabb konyharuhát vagy pólót, és formázzunk korongot a készítményből (nekünk téglatest lett), majd csomagoljuk be jól a ruhába. Majd vegyünk elő még 2-3 ruhát, amivel még jobban becsomagoljuk az egészet. Úgy kell kinéznie, mint egy ruhakupacnak.
És akkor jöjjön a legkomolyabb lépés. Az elkészült csomagot tegyük egy vágódeszkára, majd tegyünk még egy vágódeszkát vagy ahogy mi tettük, tányért a tetejére. Majd tegyünk az egészre súlyos dolgokat. Ez lehet könyv, kézisúly (ötletes család vagyunk) vagy bármi ami nehéz. Csak úgy kalkuláljatok, hogy ennek a komlett szerkezetnek be kell férnie a hűtőbe 48 órába, szóval csak ügyesen az ötletekkel.
48 óra hűtőben tartózkodás után, voilá, itt a mi kis személyes, ízesített sajtunk...
Ugye, hogy milyen egyszerű? Hihetetlen, komolyan. És nem kell hozzá semmi más, csak 90 dkg joghurt és némi fűszer... elképesztő! Mindenkinek őszintén ajánlom kipróbálásra.

Számoljatok be, hogyan sikerült!

Dorka

https://www.facebook.com/kozmopolita

Cipruson Dorka

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése