Mérettesd meg magad!


Dream into reality project 3. nap, célpont: részt venni egy versenyen!


Kép forrása ide kattintva!
 Most jön a blogon az a rész, amit szerintem minden lány kihívásnak tekint január elején. Valahogy az év elején az emberek életükben szerintem legalább egyszer megfogadják, hogy változtatnak az életükön, testükön vagy az életmódjukon. És ez szerintem teljesen jól is van így. Nem akarok senkinek sem hazudni, én is így vagyok ezzel. De most nem a fogadalom a lényeg, mert arra idén, - pontosan ismerve magamat, akinek minden egyes győzelméhez kőkemény tervekre és nehéz kihívásokra van szükség - nem is pazaroltam az időmet. De valami magamtól igazán szokatlanra vállalkoztam. Nekiindultam egy fogyókúra versenynek. 

Igen, amint láthatjátok, a mai kihívásom magammal szemben az volt, hogy jelentkeztem a 6. Nonó Téli-Tavaszi Átalakulására. Bár még sosem léptem meg ilyesmit, most egyből tudtam, ahogy megláttam a kiírást, hogy ez lesz a nekem való kihívás idénre, és már úgy, hogy vissza is igazolták a jelentkezésemet, még inkább úgy érzem, hogy a legjobban motiváló döntést hoztam meg az életemben azért, hogy végre újra az álomsúlyom köszönjön vissza a mérleg kijelzőjén. 

Hogy miért ezt a megoldást választottam?

1. Mert Nonó és a csapata valami fantasztikus! Nem is nagyon hittem el, amíg a saját szememmel meg nem győződtem arról, hogy ennyi jóindulat, önzetlen segítség tényleg létezik valakiben, mint Nonóban. Aki ingyen és bérmentve buzdít bennünket, koordinálja a fejlődésünket kéthetente, válaszol a felmerülő kérdésekre és még példát is mutat nekünk a saját fogyásával. 

2. Mert a verseny reális időtartamot ölel fel, és pont a névnapom előtti napon van vége, amit magamnak is célul tűztem volna ki, ha egyedül szerettem volna eredményt elérni az életmód változtatással. 

3. Mert azt gondolom, hogy én pont olyan típus vagyok, akinek társaságban mennek a dolgok. Valahogy motiválttá tesz, hogy mások is látják az eredményeimet, hogy tudom, hogy én is tagja vagyok azoknak, akik meg akarják mutatni a világnak, hogy mennyire ügyesek. 

Kép forrása ide kattintva!
Hogyan szeretném ezt kivitelezni?

A terv adott, heti minimum 4 edzést szeretnék beiktatni, ami a következőképpen állna össze, legalábbis, ami az első terveimet illeti. 3 edzőtermi óra Limassolban az Anaplasis Gymben, ahol kifejezetten Les Mills órákat tartanak. Nekem a Les Mills órák közül s Sh'Bam és a BodyCombat a kedvencem, ezeket hetente 1-1 alkalomra biztos, hogy be fogom az életembe iktatni. Heti harmadikként pedig egy Body Pump vagy még egy-egy ismétlés a kedvencekből várható. Ezen felül a 4. órát otthoni edzésből, kirándulásból vagy esetleg biciklizésből, később, ha kevesebbet fog esni az eső, akkor futásból vagy úszásból szeretném összeállítani. Itthoni edzésekre rengeteg itthoni anyagom van, így azok is külön kihívások lesznek, hogy változtassak az eddigi edzési rutinomon.Ami első körben szóba jöhet: Insanity, Tatarek Rezső, Péntek Enikő, Zumba, Nell McAndrew Peak Energy és Mel B. De ezenkívül tényleg számos edzés van még a gépemen, szóval lesz miből válogatni. 

Egy edzés pedig minden héten nyújtás lesz, vagyis jóga vagy pilates. Tudom, hogy nem ez fogja a legjobban a fogyásomat elősegíteni, de kell a lelkemnek és a testemnek is. Így marad a héten két pihenőnap, ami szerintem bőven megfelelő lesz a regenerálódásra. 

Étkezéssel kapcsolatban első időszakban a szénhidrátot fogom számolni, úgy gondolom, hogy egy 160-as CH napi bevitellel kezdek, aztán meglátjuk, hogy mennyire lesz ez megfelelő. A verseny második felében pedig a CH számlálást kiegészítem a kalóriák számolgatásával is, de azzal egyből nem merek indítani, mert nem vagyok annyira szuper ebben a méricskélésben, és nem szeretném már az elején megutálni. 

Szóval ez a terv, és belevágtam egy 4 hónapot álölelő, számomra hatalmas kihívásba, aminek hatására már most jobban érzem magam a bőrömben, tudva, hogy máris elindultam egy úton. Természetesen a blog nem minden nap erről az új kihívásról fog szólni, minden napra tartani fogom az újdonságok kipróbálását, de biztos, hogy sok újdonság fog ebben az időben a sporthoz és az egészségesebb életmódhoz kötődni. Ennek örömére vettük is ma egy vadiúj turmixgépet, aminek segítségével szuper shake-ket fogok magamnak csinálni a hatalmas vacsorák helyett. 

Puszi: Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita

Cipruson Dorka

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése