Higgyetek magatokban!

Hétindító gondolat, ami mostanság folyamatosan az agyamban van:


Igen, valahogy úgy érzem, hogy ez az idézet lesz a következő időszaknak a kulcsa a számomra. Az, hogy nem kell senkinek sem megfelelnem. Csak magamnak. Meg persze a szeretteimnek. De nem mindenkinek. Félre ne értsétek, soha nem állt szándékomban minden embernek megfelelni. Csak úgy gondoltam, hogy akik közelebb állnak a szívemhez, azok megérdemlik azt, hogy adjak a véleményükre. És persze ez így van, továbbra is adni szeretnék a véleményükre, vagyis szeretném őket meghallgatni. De nem engedem, hogy elbizonytalanítsanak vagy helyettem döntést hozzanak. Mert sokszor az emberek összetévesztik a vélemény nyilvánítást azzal, hogy beleszólnak a másik életébe és kéretlen, sokszor bántó tanácsokat adnak. Na innentől ezen változtatni fogok, és azt tanácsolom, hogy Ti is tegyetek így. 

Miért?

Mert csak Ti vagytok a saját életetekben. Senki nem lehet a Ti cipőtökben, nem követheti el a Ti hibáitokat, nem vállalhatja a felelősséget a Ti tetteitekért! Már kinőttünk abból a korból, amikor mások voltak értünk felelősek. Most már csak magunk maradtunk magunknak. Magunkkal kell együtt élnünk minden egyes pillanatban. Ezért nem tehetjük meg azt, hogy magunkat megtévesszük. Vagy akár elhitessünk magunkkal olyan dolgokat, amik akadályoznak vagy nem a legjobbat hozzák nekünk. Mert az élet rövid. És tényleg csak rajtunk múlik, hogy milyenné gondoljuk/álmodjuk a magunk számára. Hogy tényleg elhisszük, hogy megérdemeljük a legszebbet és a legjobbat mindenből, vagy inkább arra összpontosítunk, hogy nekünk ez úgysem jöhet össze!
Ahogy az idézet is mondja, csak Ti tudjátok magatokat olyanná álmodni, amilyenné válni szeretnétek vagy váltok. Mert tényleg nem azok vagyok, akinek gondoljuk magunkat, hanem azok, akiknek gondoljuk magunkat. Vagyis tényleg azzá válhattok, akik lenni szeretnétek. Nem kell hozzá mást tennetek, csak hinnetek magatokban. Tudom, hogy egy blogbejegyzésben, úgymond a pálya széléről könnyű dumálni, de higgyétek el, én is most tanulom ezt a dolgot. Hogy csak el kell magamról hinni azt, ami lenni szeretnék és máris az lesztek. Persze ezért TENNI is kell. Nem is keveset, hanem nagyon-nagyon sokat! De a lényeg, hogy tehettek Ti bármit, ha nem hiszitek el, hogy éppen azt az adott dolgot megérdemlitek, megkaphatjátok vagy elérhetitek. Mert akkor még a legnagyobb erőfeszítések sem számítanak semmit. Akkor akár a csillagos eget is lehozhatjátok a földre, nem fog sikerülni a megálmodott dolog.

Szóval kérlek, hogy higgyetek magatokban és álmodjátok magatokat olyanná, amilyenek lenni szeretnétek. Hogy pontosan hogyan gondolom ezt? Minden este lefekvés előtt tessék elképzelni magatokat az álmotokban.Gondoljatok minden este bele, hogy milyen lenne, ha már megkaptátok volna azt, amit szeretnétek, elértétek volna álmaitok alakját, megszereztétek volna a kiszemelt pasit. Éljétek bele magatokat a helyzetbe, színezzétek minél színesebbre az álomképet, mintha már maga is valóság lenne. És akkor jön a gyakorlati része a dolognak: Tessék leírni úgy a dolgokat, mintha már megtörtént volna a megálmodott cselekvés. Vagyis pl: "Nagyon boldog vagyok azért, mert sikerült lefogynom. Azért, hogy ezt a célomat és sikert elérjem, az alábbi dolgokat tettem meg:..." És akkor ide jöhetnek azok a cselekvések, amiket azért szeretnétek megtenni, hogy megvalósuljon a cél. Nagyon fontos, hogy múltidőben legyen ez az egész, hogy az agyad már el tudja tárolni, hogy az adott cselekvés már megtörtént, így téve könnyebbé Nektek a későbbiekben a megvalósítást!

Higgyétek el, hogy ez tényleg működik.Oké, akkor ne higgyétek el, csak adjatok neki egy esélyt. Hátha közelebb visz Benneteket a célotok felé. Mert ugye, egy próbával mit is veszíthettek? 20 percet az időtökből? Legalább egy kicsit kevesebbet lógtok majd a FB előtt... :)))

Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita

Cipruson Dorka

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése