DIY melltartó egyszerűen hát nélküli ruhákhoz

Jön a tavasz, és ezzel a jobb idő is beköszönt majd hozzánk. Igen, itt hozzá kell tennem, hogy itt nálunk Limassolban már egy ideje nagyon-nagyon jó idő van. Szóval jöhet az utálat, kibírom! :) Na de visszatérve az eredeti témához, közeleg a meleg, és egyre több hátul kivágott felső kerül majd elő a szekrényekből vagy a boltok polcairól a kosarunkban. De ugye ezekkel egy baj van?! Nem igazán lehet hozzá megfelelő melltartót találni. Persze itt elsősorban az olyan típusok lányokra gondolok, mint én, akik melltartó nélkül elég furán mutatnának egy ilyen ruhában. Azok a szerencsések, akik csak felkapják az ilyen típusú felsőket, és már mennek is a dolgukra, azok ne is olvassanak tovább, csak adjanak hálát a sorsnak ezért. :) Tehát nem könnyű melltartót választani ezekhez a felsőkhöz! Nekem a hosszú évek folyamán egyet sikerült találnom, aminek megfelelően elegáns a hátrésze ahhoz, hogy szívesen vegyem fel, mégis megfelelő a tartása. Én nem igazán vagyok híve annak, hogy mindenféle felső alá bármilyen melltartó felvehető. Én ebben is a harmóniára törekszem, fekete felső alá nem jár fehér melltartó, és a pántokat is igyekszem eltakarni, amennyire lehet. Nem azért, mert szégyellős vagyok, csak szerintem így esztétikus. Nincs nagyobb borzalom a világon, mint egy beizzadt szilikonpánt bevágását látni egy amúgy csinos lány vállán vagy hátán. 

Így néz ki az enyém... :)
De már megint elkalandoztam. Szóval nekem egy ilyen hátul több pántos melltartóm van, amit emlékeim szerint viszonylag drágán vásároltam, hogy használni tudjam a hátul jobban kivágott felsőimet. De az ember nem vehet minden hátul kivágott ruhájához fekete színű melltartó, néha szüksége lenne fehérre, testszínűre vagy akár színesre. És hát ez sajnos nem olcsó mulatság. Főleg, ha az ember nem is hordaná túl gyakran őket. Na ezt a dilemmát megoldandó, láttam Confidence's everything blogján egy nagyon hasznos DIY leírást, amit gondoltam, hogy lefordítok és kicsit kiegészítek Nektek a saját gondolataimmal.  A leírás eredetije ide kattintva érhető el!

Tehát akkor jöjjön a 3 pántos DIY melltartó hát nélküli ruhákhoz

Amire szükség van:
-egy szimpla, kényelmes melltartó, amiről leszedtük a pántokat (lehetőleg merevített fazonú legyen a legjobb tartás érdekében)
- a két leszedett vállpánt + 1 extra (olyan típust keressünk, aminek nem állítható a vállpántja, mert elég furán mutatna a hátunkon az állítható rész), vagy 3 elasztikus anyagból készült pánt, amit méteráru boltokban kaphatunk. Én inkább erre szavazok a könnyebb kezelhetőség érdekében + itt összevariálhatjuk a színeket, hogy mondjuk fekete-fehér legyen hátul a pánt, vagy rózsaszín-fekete, vagy amit szeretünk. Szerintem ez több variálási lehetőséget ad, és könnyebb kezelni. De ha ezt választjuk, akkor ügyeljünk arra, hogy jó tartású anyagot válasszunk, hogy ne nyúljon ki az első használat után. 
- olló
- tű és cérna, vagy esetleg varrógép

Kép forrása ide kattintva!

És akkor jöjjenek a lépések:
1. Vágjuk le a melltartó hátát az oldalsó varrástól 1,5 cm-re mindkét oldalon. 
2. A melltartó levágott hátrészét használjuk a méret levevésére, vagyis pont ugyanakkor darabot vágjunk le az elasztikus anyagokból, mint az. 
3. Fordítsuk meg a melltartót, majd hajtsuk vissza a levágásból megmaradt 1,5 cm-t mindkét oldalon. 
4. Az így keletkezett dupla anyagra varrjuk rá a 3 darab pántot az egyik oldalra. 
5. Próbáljuk fel az így elkészült melltartót úgy, hogy biztosítótűkkel rögzítjük a még félkész oldalt. Erre azért van szükség, hogy biztosan megfelelő legyen a méret, ne legyen se túl szoros, se túl bő. 
6. Ha jó, akkor a másik oldalon is hajtsuk vissza a levágásból megmaradt 1,5 cm-t, majd varrjuk rá a dupla anyagra a pántokat a másik oldalon is. 

Ugye milyen pofonegyszerű? Még csak nagy varrási tudás sem kell hozzá, alig pár perc alatt fel lehet újítani a már nem annyira kedvelt, de még kényelmes melltartónkat. Ezzel a technikával csak a fantáziánk szab határt a végtelen lehetőségeknek. Lehet 2 vagy 4 pántos a melltartó. Lehet több színű, vagy több anyagból készülő, lehetnek benne vastagabb vagy vékonyabb pántok is, ahogyan szeretnénk. 

Próbáljátok ki, és meséljétek el, hogyan sikerült!

Köszönet az alapötletért a Confidence's everything blognak!

Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita



Cipruson Dorka

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése