Könnyű smoothiek étkezés helyett

Bár tudom, hogy már vasárnap van, de tegnap időhiány miatt kimaradt a gasztrós bejegyzés, ami szerintem tök jól sikerült, vagyis isteniek Zs. receptjei, így semmiképpen nem akarom kihagyni. Így jöjjön két szuper, egészséges recept reggelire vagy vacsira, amikor kívánunk némi édeset, mégsem szeretnénk felzabálni a teljes szekrény tartalmát. A joghurtus verziót mindkét étkezésre javaslom, viszont a zabost inkább reggelire, mert annak a zab miatt nagyobb a kalóriatartalma. De akkor jöjjenek is a receptek.

Joghurtos smoothie
  • 1 banán (lehetőleg kicsit lefagyasztva, előtte való este betehetjük a fagyasztóba vagy előtt pár perccel)
  • 1 maréknyi fagyasztott eper
  • 1 dl natúr joghurt
  • 1 dl tej
Tegyük egy turmixgépbe az összes hozzávalót, majd jól dolgozzuk őket össze. Megbolondíthatjuk egy kis fahéjjal is, ha szeretjük. 
Zabos reggeli ital
  • 2 dl tej
  • 1/2 csésze zab
  • 1 érett banán
  • 1 őszibarack (lehet konzerv is)
  • 1/4 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1/2 kávéskanal barnacukor
Fogyasztás előtt egy kis idővel áztassuk be a tejbe a zabot (10 perc-fél óra), majd öntsük hozzá a turmixgépbe az összes összetevőt, majd jól turmixoljuk át. A zab miatt sokkal tartalmasabb lesz, mint amit elsőre ránézésre gondolnánk, ezért óvatosan a nagyobb adagokkal, mert simán elszaladhatunk a kalóriákkal. 

Próbáljátok ki őket, és meséljetek! :)

Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita

Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése