A hétvégi túlvállalás, vagyis a "mostazonnalmegkellcsinálnommindent" érzés

Sok ismerősömön és ismeretleneken látom, hogy az állítólag pihenéssel teli hétvége után sokkal fáradtabbnak tűnnek, mint pénteken voltak. Nem azért beszélek itt többes szám harmadik személyről, mert én vagyok a ritka kivétel, hanem mert nekünk általában hét közben van a szabadnapunk, és a hétvége melóval telik. Így ez a bejegyzés tényleg csak az általam észlelteken alapul. Hihetetlen, hogy mostanság ebben a rohanó világban az embereknek még megállni sincs ideje. Legalábbis mindenki ezt mondja. Ha rákérdezel, hogy vannak és mit csinálnak, millió és egy dolgot sorolnak fel, amit meg kell tenniük sürgősen akár hétvégén is. De ez így nem jó. 

Kép forrása ide kattintva!

Időt kellene hagyni a pihenésre is, hogy az agy és a test ki tudjon kapcsolni. Hogy az emberek egy családos hétvége után ne úgy nézzenek ki, mint egy zombi a munkahelyükön. Mert nem robotok vagyunk, akiknek az a feladata, hogy minden teendőt besűrítsen 48 órába, és halálra melózza magát a pihenőnapokon. Meg kell mondanom, hogy szerintem sokan egyszerűen túlvállalják magukat. Teljesen feleslegesen kínozzák magukat halálra valamilyen maguk elé vázolt vagy reklámokban látott "álomkép" miatt! Be kéne ezt fejezni, mert ebben esnek szét az emberek, a családok, a lelkek. Hogy nincs, ami töltse őket. Hogy pontosan mire is gondolok, hogy teljesen felesleges?

1. Nem kell csillognia a lakásnak!
Sosem értettem, hogy a hétvége nagy részét a nők miért töltik állandóan takarítással. A hétvége a közös programokra van, a szórakozásra és az együtt eltöltött értékes időre van, nem arra, hogy fényesen csillogjon minden elpolírozott pohár a lakásban. Inkább próbáljunk meg minden este rászánni egy fél órát lefekvés előtt arra, hogy megcsináljuk az apró teendőket (gyors törlés, felseprés, felmosás, mosogatás, elpakolás), így nem gyűlik fel a hétvégére nagy adag tennivaló, hanem egy gyors, egy órás szintentartó takarítással már teljesen vállalhatóvá tudjuk varázsolni a lakást. 

Ha meg még jobban szeretnénk hétről hétre teljesíteni, akkor csatlakozzunk be a Via által lefordított/átdolgozott Fly Lady programba, ami külön zónákba osztja a lakást, így ha ezt gyakorlatban végezzük, akkor sosem kell több órás nagytakarításokat  csinálni, elég ténylegesen csak szinten tartani. Ami még nagyon fontos lehet egy nő, kifejezetten egy anyuka esetében, hogy szerezzünk be egy mosogatógépet. Nekem nincs, mert nem fér el, de ha mondjuk gyerekünk lesz, biztos, hogy inkább elköltözünk innen, csak meg lehessen oldani a beszerelését. Nagyon sokat számít az hétvégén, hogy egy nagy közös családi ebéd után nem kell azonnal eltakarítanunk a romokat, mert elfoglalják az egész konyhát, hanem csak szépen betesszük őket a gépbe, és máris rend van a lakásban. Apró dolog, de az érzeten nagyon sokat számít. 

A másik az, hogy vegyünk olyan dolgokat vagy eszközöket, amikkel több minden elvégezhető. Például a Lidlben található nedves törlőkendő vált be nekünk, amiből csak kezembe veszek pár darabot, és nagyjából az egész lakásban a felületeket kosz- és portalanítani tudom pár perc alatt. Szóval nem kell a tökéletességre törekedni, inkább a közös élményekben bővelkedjünk, mint a tiszta lakásban.

2. Nem kell hajnalban felkelni csak azért, hogy mindent elrendezzünk!
A hétvége igenis legyen hétvége. Érezzék a gyerekek vagy a párunk is, hogy most nem csupán egy szimpla napra keltünk fel, hanem egy igazán különleges napra, ahol a közös programok dominálnak. Tudom, hogy egy gyereket nem lehet átszoktatni azonnal erre, de ezeken a napokon ne ugorjunk ki azonnal az ágyból, és kezdjünk neki a teendőknek, hanem bújjunk össze egy kicsit, nézzünk esetleg közösen valamilyen mesét vagy sorozatot még az ágyból, hogy mindenki rá tudjon a közös napra hangolódni.

Kép forrása ide kattintva!

Érdemes inkább előző este bekészíteni a dolgokat, hogy ne reggel kelljen kapkodni.  Ki lehet mindenkinek készíteni előre a ruháját vagy reggelijét, vagy csak szimplán meg lehet előre teríteni az asztalt, hogy a közös élmény után egyből ki lehessen menni a konyhába, és ne akkor kelljen gondolkozni, hogy vajon mi is legyen a reggeli. Ami nekünk bevált, mint előre előkészülés: tejbe és joghurtba áztatott zab gyümölcsökkel, tojás- és egyéb krémek elkészítése, reggelinek való sütik megsütése, müzli előkészítése.

Ha már előző este megbeszéljük a tervezett programot, akkor már annak alapján be tudjuk a ruhákat is készíteni, hogy ne kelljen reggel kapkodni az öltözéssel. Akár a gyerekekkel együtt is kiválogathatjuk, hogy ők mit szeretnének másnap viselni, így van idejük "beleálmodni" magukat a ruhájukba, és így könnyebbé tehetjük az öltöztetés menetét.

3. Ne tévézzünk, hanem gyártsunk programokat!
A hétvége után mindenki arra panaszkodik, hogy nem volt idejük semmire. Ezt értem is. De az hogy lehet, hogy közben meg fel tudják mondani a kedvenc sorozatuk, tévéműsoruk legújabb részének a tartalmát? Nem ellentmondásos ez egy kicsit? Szerintem nem kell ahhoz nagy logika, hogy rájöjjünk, hogy ha volt időnk tévézni, akkor bármi másra is lehetett volna. Csak egy kis szervezést igényel a dolog. 

Egy kis gondolkodást, hogy tudjuk, hogy milyen programlehetőségeink vannak. És itt nem arra gondolok, hogy minden szombaton fizessük ki a Tropicariumba a belépőt, hanem a városban lévő ingyenes programoknak, kirándulóhelyeknek, nyílt napoknak tudjuk a pontos helyét és időpontját. És csak össze kell terelni a családot, és már menni is a kiválasztott helyre. Majdnem minden híres helynek van ingyenes vagy kedvezményes napja, próbáljuk meg kihasználni ezeket a lehetőségeket, hogy még több maradjon a családi kasszában.

4. Ne dolgozzunk, és ne hozzuk haza a munkát!
Sokan, köztük én is beleesünk abba a hibába, hogy hazavisszük a munkát vagy akkor is online maradunk, amikor nem kéne. Mert úgy érezzük, hogy valamiről lemaradunk. De higgyétek el, nem fogunk. Ha hétvégén csak egyszer, de maximum naponta egyszer nézel emailt, akkor is időben meg fogsz tudni oldani mindent (kivételesen nehéz időszakokra a munkahelyen ez nem vonatkozik, pl. év végi zárás). Így nem kell állandóan online lenned azért, hogy a tested folyamatos készültségben éljen. Inkább kapcsold ki a wifit a telefonodon, laptopodon stb. a hétvégére, és csak akkor kapcsold be, ha ténylegesen netre van valamihez szükséged. Felesleges állandóan a jelzőhangok csipogását hallgatni, majd azon agyalni mondjuk főzés közben, hogy vajon ki és mit küldhetett.

Kép forrása ide kattintva!

Éld bele magad a programjaidba, ne hagyd, hogy a munka uralja a pihenéssel töltött napokat is. Ha minden hétvégéi  nap beprogramozod magad, hogy csak 15 percet szánsz a munkádra, akkor is már egy szuper munkaerő leszel. Nem kell ehhez egész nap a gép előtt ülni. Ha pedig mégis dolgoznod kell, akkor is tervezd meg előre az egészet. Mikor fogsz dolgozni, mennyit, mi lesz a kikapcsolódás. Terv nélkül minden hétvége elúszik, mert szombaton, sőt vasárnap reggel is "ejráérünkerremég" hangulata van az embernek (belül meg hatalmas lelkifurkája), így a kötelező dolgok mindig rohanásba torkollnak ahelyett, hogy szépen beiktatnánk az előre megtervezett programba.

Igen, a programba tervezzük meg a kikapcsolódás pillanatait is, vagyis például azt, hogy a munka közben mennyi időnként tartunk szünetet, milyen hosszabb megszakításokat tervezünk, mivel foglalhatják le magukat családtagjaink ahelyett, hogy folyamatosan minket zaklatnának. Inkább szervezzünk nekik külső programot arra az időre, mintsem veszekedés legyen belőle.

5. Ne főzzünk órákig!
Már a 21. században élünk, a szakácskönyvek, és főzős oldalak fénykorában. Vagyis nincs szükség arra, hogy reggel héttől délután kettőig ott álljunk a konyhában. Sokkal fontosabb dolgokat kell megélnünk minden szombaton és vasárnap, mint azt, hogy főzzünk egy regimentnyi embernek. Vagyis, ha nem muszáj, ne erőltessük a 18 fogásos vasárnapi ebédeket. Úgyis lesz olyan a családban, aki ezt tartja majd fontosnak. Ha valami extrával akarnánk készülni, akkor válasszunk különleges, de könnyen elkészíthető alapanyagot (lazac vagy hal) vagy akár nehezebb húsfélét, amit előre be lehet pácolni.

Kép forrása ide kattintva!

Ha otthon töltjük a napunkat, akkor is inkább olyat válasszunk, ami rövid előkészítés után elsül magának a sütőben vagy fő a fazékban, ne olyat, amihez 3 percenként fel kell állni vagy ott kell folyamatosan lenni mellette. Inkább nézzünk filmet vagy olvassunk vagy társasozzunk helyette. Ha meg még az egyszerű kajákhoz sincs kedvünk, akkor meg bátran rendeljünk. Semmivel nem leszünk ettől rosszabb háziasszonyok. Egy jó pizzázós, bekuckózós filmnézésnél úgy sincs jobb egy esős napon. :)

Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita



Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése