Finomságok két meccs között

Mivel mostanság a meccsek, edzés, programok, munka körforgásban még az átlagosnál is kevesebb idő jut az ételek elkészítésére + beköszöntött az igazi, gatyarohasztó, ciprusi nyár, nagyon jól meg kell fontolni, hogy miket is kreálunk a konyhánkban. Már csak a gyorsan, könnyen vagy a kinti grillen elkészíthető finomságok azok, amik számíthatnak a figyelmünkre. A tésztasaláta, bruschetta, grill sajtok, zabos receptek stb. mellé most bekerült két, új finomság, amit fogalmam sincs, hogy miért nem készítettünk eddig gyakrabban. De akkor jöjjön a két meccs között is elkészíthető és megehető, két vacsorarecept. 


Házi hamburger

665 gr sovány disznócomb (mi úgy készítettük, hogy bekevertünk egy nagy adagot, majd a hűtőből csak vettük elő az éppen szükséges mennyiséget)
1 tojássárgája
1 nagy vöröshagyma
20 gr fokhagyma (nem gerezdes fokhagymánk van most, hanem kis fejes)
2 evőkanál mustár
só, bors ízlés szerint
Puszta fűszerkeverék és chili ízlés szerint

Nagyon egyszerűen mindent összekeverünk, állni hagyjuk, majd szépen kb. 150 grammos golyókat formázunk belőle, amit szétlapítunk hamburger formára. Majd a tűzhelyen vagy a grillen szép pirosra sütjük. Zsemléből vehetünk készet is, mi is így tettünk a gyorsaság kedvéért, de akár készíthetünk is házit belőle, ami sokkal finomabb. Mi rukkolát, spenótot, paradicsomot és friss újhagymát tettünk bele, és konkrétan kétpofára toltuk barbecue szósszal.

Petrezselymes krumpli sajtszósszal két főre

550 gramm mikrós újkrumpli (a Lidl-ben lehet kapni, 7 perc alatt készen van, és zseniális találmány ilyen helyzetekre)
1 evőkanál olívaolaj
5 gr petrezselyem
4 szelet bacon
Só, bors ízlés szerint 

Szószhoz
2 evőkanál olívaolaj
20 gramm fokhagyma
2 dl tej (én 0,1%-osat használtam)
10 gramm teljes kiőrlésű liszt
57 gramm light mozzarella sajt
Só, bors ízlés szerint


Elsőként a szószt készítjük el. Az olívaolajon picit megfuttatjuk a fokhagymákat, elkeverjük benne a lisztet, ízesítjük sóval és borssal, majd lassan felöntjük folyamatos kevergetés mellett a meleg tejjel. Majd beletesszük a kockákra vágott mozzarella sajtot, és addig kevergetjük, amíg jó sűrű sajtszószt kapunk. A krumplit betesszük 7 percre a mikróba, és ha készen van, akkor félbevágjuk. Egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk a bacont, beletesszük a krumplit, ízesítjük, majd hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Ha készen vagyunk, akkor belekeverjük az apróra vágott petrezselymet, és forrón tálaljuk. 

Jó meccsnézést kívánunk!

Dorka és Zs.
https://www.facebook.com/kozmopolita

Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése