John Green Csillagainkban a hiba könyve


Megmosolyogtatott, megsiratott, levitt nagy mélységekbe, aztán felemelt nagy magasságokba. Minden betűjét szerettem. Az elmúlt időszak legmeghatározóbb könyve volt számomra. Ahogy anyu mondta, miután ő is elolvasta: "Több lettem attól, hogy elolvastam!" És ez tényleg így van. És nem azért, mert két rákkal már találkozott tinédzser szerelmét írta meg az író. Hanem azért, mert mindenféle utalás vagy önsegítés nélkül ez a könyv tanítja az embert. Magáról, az élethez és a halálhoz való viszonyáról. Az igaz szerelemről, ami én hiszek abban, hogy csak ritkán adatik. Arról, hogy mi igaz és mi hamis ebben a mostani, borzalmasan képmutató világban. 

Örülök, hogy megtalált ez a könyv. Féltem tőle, nem akartam elolvasni, mert nem igazán tudom a halállal kapcsolatos dolgokat feldolgozni. Félek tőle, nem értem, hogy mi történik utána az emberrel, nem tudom elképzelni, hogy ne legyek itt. De valahogy ettől egy picit jobban el tudtam fogadni az élet végességét, hogy tudtam, hogy én is hagyok nyomot ebben a világban. Mert lesznek, akik rám is emlékezni fognak. Mert, ahogy a könyvből is kiderült: "Az igazi hősök semmiképpen nem azok, akik mindenfélét csinálnak; az igazi hősök azok, akik ÉSZREVESZNEK dolgokat, odafigyelnek."

Igyekszem innentől jobban odafigyelni, meglátni még jobban a dolgokat. Rácsodálkozni az apró szépségekre, amik mellett hajlamosak vagyok rutinból nap mint nap elmenni. Még jobb emberré válni, aki képes megkülönböztetni a talmi csillogást a valóditól. Aki még jobban tud szeretni. Aki számára valaki világosan megfogalmazta, hogy mit is jelent számára a társa: "Az egyetlen személy, akivel igazából akartam beszélni Augustus Waters haláláról, az Augustus Waters volt." Nekem ebben minden benne van. Ő a másik felem, ugyanígy érzek én is Zs. iránt. Nem csak elveszíteni lenne borzalmas Zs-t, de az is, hogy utána nem tudnám az elvesztését VELE megbeszélni, mert csak ő tudna segíteni feldolgozni. De ez igaz anyuékra is, dupla fájdalom még belegondolni is abba, hogy mi lenne, ha nem lennének.

Kép forrása ide kattintva!
Megérte elolvasni ezt a könyvet, szerintem még párszor kezembe fogom venni, belelapozni, néha egy-egy mondatot vagy fejezetet elolvasni. Mindenképpen ajánlom Nektek is még akkor is, ha nekem a végére bizony nem kevés zsepire volt szükségem ahhoz, hogy egyáltalán kilássak a szempilláim alól a könnyektől. De ezek az élni akarás, életszeretet könnyei voltak. És bár tudom, hogy teljesen romantikus és botor ez az elképzelés, de szeretnék abban hinni, hogy van folytatása ennek a könyvnek. Ugyanúgy, ahogy Peter van Houten könyvének is van befejezése. Lehet, hogy csak az olvasó képzeletében, de az is elég, ha mi tudjuk, hogy vannak még csodák. 

A könyvből most jelent meg a film, amit még nem néztem meg, de egyébként is jobban szeretem előbb elolvasni a történetet, és aztán látni a vásznon. Remélem, hogy hollywoodi giccs nélkül visszaadja a film a történet valódi lényegét és mélységét. A szereplőválasztás és a trailer zseniális eddig, szóval nagyon bizakodó vagyok. 



Ha láttátok a filmet, akkor meséljetek, hogy milyen volt. És olvastátok ezt a könyvet?

Dorka
https://www.facebook.com/kozmopolita

Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése