30 és ami mögötte van

30 éves lettem a napokban. Tényleg hihetetlennek hangzik, mégis igaz, hogy már hármassal kezdődik az éveim száma a kettes helyett. Ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon sokáig teljes frász tört ki ettől a dátumtól, de az utóbbi időben valami megváltozott bennem. Komolyan, elkezdtem élvezni, hogy itt tartok. Hogy miért is? Megpróbálom elmesélni...

1. Vége a megfelelési kényszernek

A 20-as éveimben ez a két szó jellemzett igazán. Nem volt ez valami tudatos döntés, de mégis, ha visszanézek az elmúlt 10 évre, akkor nem az önfeledt boldogság, hanem a mások elvárásainak kényszeres megfelelni akarás jellemzett. Persze az adott pillanatban mindig azt hittem, hogy magamért csinálom a dolgokat, de így visszagondolva más hatások és vélemények is kellettek a döntésekhez. Főleg Ciprusra költözés előtt. Utána már ez a kérdés könnyebb volt, de azért nem az igazi lett. Mert akkor meg már az életmódunk miatt kellett magyarázkodunk mindenkinek. "Miért nem keresek itt melót? Miért dolgozom továbbra is távban? Miért költök ennyit haza repülőjegyre? Mikor költözünk haza? Mi a célunk? Miért veszünk ezt vagy azt? Miért? Miért? és Miért?" Asszem egy idő után felvettem az inkább nem mondok semmilyen lényeges dolgot álcát, csak azért, hogy ne kelljen mások hülye kérdéseire válaszolnom. Mert úgy gondoltam, hogy semmi közük nincs a dolgokhoz és igazán fárasztó volt magyarázkodni. De itt követtem el a hibákat, nem terelni, magyarázkodni kell az ilyeneknek. Hanem tudatni a határokat. Hogy ez az én életem, az én döntésem. Ennyi. 

Elmondhatják a véleményüket, ha érdekel és kulturáltan teszik azt, de sem kéretlenül beleszólni, sem bírálni, sem a pénztárcámban turkálni senkinek semmi joga nincs. Mostantól, és ez természetesen nem egy adott naptól, hanem már egy ideje úgy érzem, hogy teljes mértékben felvállalom magamat a következményekkel együtt, akkor is, ha irigyek, gonoszak az emberek. Nem fogom magam szégyellni azért, mert egy tengerparton lakom viszonylag jó körülmények között, szerető családom van és biztos munkahelyem, és sok-sok álmom, amiből már sok céllá, sőt valósággá is alakult. Nem fogom szégyellni, és elhallgatni, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben, mert mások irigyek a napsütésre, az utazásra vagy egyszerűen rám. Persze ahogy eddig is, nem szándékozom mások arcába tolni azt, hogy nekem most nagyon kerek a világ, de nem is vagyok hajlandó továbbra is rosszabbnak kamuzni vagy esetleg elhallgatni az életem szuper dolgait. Mert erről van szó. 

Szuper az életem. És nem azért, mert az én vállamat nem nyomják óriási problémák, mert van belőlük pár olyan nagy, amit van, aki el sem viselne (peres dolgok, folyamatos távolság stb.), mégis azt gondolom, hogy az életem így kerek, és hálás vagyok ezért. Mert ezért megdolgozom én rendszeresen, nem is egy, hanem több helyen és színtéren is. Így most úgy döntöttem, hogy vége a mások véleményére adásnak. Meghallgatom a dolgokat, de én magam fogok dönteni akkor is, ha megpróbálnak érzelmileg zsarolni. Akinek ez meg nem tetszik, az le fog morzsolódni. Van ilyen, meg fogom tanulni kezelni.

2. Anyagilag szabadok vagyunk

Sokat dolgoztunk azért, hogy itt tartsunk. Most is sokat teszünk ezért naponta, de végre elmondhatom, hogy elértük azt, hogy az életünk  anyagilag mindenkitől független. Odafigyelünk arra, hogy mindig legyen annyi tartalékunk, hogy ha gebasz lenne, akkor legyen mihez nyúlni, és nem kell gondolkozni azon, hogy most melyik kenyeret vegyük meg, de ez nem jelenti azt, hogy mi dőzsölünk vagy eszetlenül költünk. Sőt! Ha magamba nézek, sokkal okosabban költöm a pénzt, mint eddig bármikor.

 Borítékos rendszert alkalmazok, és már soha nem fordul elő velem olyan, hogy a fizetésem negyedik napjára egy fillérem se maradjon. Sokat tanultam ezért, hogy ez a rendszer így kialakuljon, de végre megtaláltam azt, ami nekünk működik és a mi életvitelünkhöz passzol. Persze, ehhez kellett sok szerencse, és sok-sok belefektetett energia, de most a munkánkkal és az egyéb kiegészítő jövedelmekkel (ami céges formát öltött) végre ott tartunk, amiről álmodtunk. Persze mindig van feljebb és lehet küzdeni jobbért és többért, de ha valaki azt mondja nekem, hogy 30 éves koromban így fogunk állni, akkor lazán el fogom fogadni, és kiegyezek vele. Még úgyis, hogy vannak napok, amikor a normál munkán felül nagyon-nagyon sok órát kell még foglalkozni mindennel. De mi szeretünk dolgozni, sőt, hobbiként fogjuk fel a közös dolgokat, így bár sokszor fárasztó, minden perce megéri.


3. Csupa kaland vár

Olyan társam van, aki teljes mértékben kiegészít. Ha kell, lenyugtat, ha kell feltüzel, ha kell, kalandot kínál, ha kell, bekuckózik velem a kanapéra. TÁRS, csupa nagybetűvel. Aki mellett nem baj, ha nem vagyok topos, ha nem nézek ki a legjobban, ha folyik az orrom vagy ha fáj a hasam. Aki akkor is szépnek lát, amikor én ocsmánynak tartom magamat. Aki mellett jobb, nyitottabb és kedvesebb ember leszek. Akivel minden egyes nap más és izgalmas még akkor is, ha pont ugyanazt csináljuk, mint előtte. Társam a munkamániában, az utazásban, az álmodozásban, a kreativitásban, a két lábbal földön állásban. Mindig meglep és mindig körülvesz a biztonság mellette. Sosem álmodoztam ilyen kapcsolatról, mint ami vele van. Tényleg kerek. Súrlódásokkal, tányércsapkodással és mindennel együtt az. 

Szuper kalandok várnak ránk, az esküvőtől, az utazásokon át a gyerekvállalásig. Minden percét előre imádom, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt megélhetem mellette. Hogy sikerült közösen kialakítanunk a saját világunkat, anyagilag és érzelmileg egyaránt. Örülök, hogy közösek a céljaink, és hogy találtam egy ilyen embert.
4. Jöhetnek az időtálló dolgok

Ismerem magamat kívülről belülről. Igaz, hogy volt egy mélyrepülés a súlyomban tavalyig a sok lelki dolog miatt, de túljutottam rajta, és legyőztem ezt a démont is. Még sokat kell dolgoznom magamon (fránya karácsony :))))), de úgy érzem, hogy életem legjobb formája felé haladok lassan. És nem csak a megfelelő étrend miatt, hanem mert már nem másokért, a mérlegért vagy kilókért csinálom, hanem magamért. Mert így érzem jól magam a bőrömben. Fehér liszt és cukor nélkül, bizonyos szabályok között, amik nem megkötnek, hanem segítenek abban, hogy a maximumot hozzam ki magamból. 


És ez vonatkozik a külsőmre is. Már írtam róla itt, hogy milyen változásokat tervezek magamon, ezek most is aktuálisak. De az öltözködési stílusom kialakult, nem akarok már egy szezonos divatliba lenni, szeretem a letisztult vonalakat és már csak egy-egy különlegesebb darabbal szeretném feldobni az outfiteket. Így vásárolhatok már olyanokat, amik nem csak egy szezonra, hanem többre is kiszolgálnak, még ha drágábbak is. Szóval szeretnék beruházni egy-egy minőségi táskára, kiegészítőre, és egy igazi kapszularuhatárra, ami kiszolgálja minden igényemet. Mert ebből az óriási ruhahalomból is mindig csak a kedvenceimet veszem fel.

5. Világossá váltak a kapcsolatok

A húszas éveimben pont a megfelelési kényszernek köszönhetően nagyon-nagyon sok ismerősöm volt. Sok olyan, akire azt hittem, hogy mellettem van, de tévedtem. Lassan, de biztosan megtanultam a leckét, hogy attól, hogy sok ismerősöm van, még nem számíthatok rájuk. Inkább legyen kevés, de azok legyenek ott bármi van. Most kívülről megnézve nem sok igazán jó barátom van, de akik vannak, azokért tűzbe tenném a kezemet. Őket nem érdeklik a részletek, csak az, hogy jól legyünk és szóljunk, ha baj van. És ez fordítva is igaz. És ez így is van jól. Már nem akarok feleslegesen embereket magam köré, akikkel együtt is magányosnak érzem magam. Akik képtelenek megérteni, elfogadni és a legfőbb céljuk, hogy a maguk képére alakítsanak. 

Nem ringatom magam illúziókba, nem vagyok a legjobb barát prototípusa. Nem írok hosszú leveleket a másiknak, nem hívogatom naponta. De ha bajban van, igyekszem segíteni. Nem ígérni olyat, amit nem tudok megtenni. Őszintén hozzáállni, meghallgatni, és nem ítéletet hozni. Meleg ételt vagy lakást biztosítani, ha az kell neki. Vagy pofont adni, ha az kell. Nem vagyok szuper barát, sőt még csak csudiklassz sem, de azt tudom, hogy megteszek mindent azokért, amit tudok. Ha elég, akkor boldogság van. Ha meg nem, akkor nem volt közös az utunk, és ez is jól van így. Inkább kevés, de minőségi emberek vegyenek körül. 


Így visszaolvasva az egészet, azt hiszem, hogy egy mondatban meg lehet mondani a különbséget a húszas és a mostani éveim között: Felnőttem. Úgy igazán, jó értelemben, úgy, hogy közben gyermekien tudom csodálni a világot, az embereket, magamat és az életet. Hogy nem gyepesedtem be, nem akarok társadalmi mintául szolgálni, nem akarok én lenne az ősanya, a hős szerelmes, a munka bajnoka, a fittség királynője. Én csak ÉN szeretnék lenni 1500%-ig. A mélységeivel és a magasságaival együtt minden nap szeretve magamat. 

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Dorka

Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése