Cheryl Strayed Vadon című könyve

"Valójában szabad szellemnek születtem, csak épp sosem volt annyi vér a pucámban, hogy merjek is szabad lenni." Cheryl Strayed: Vadon

Előre szögezzük le, hogy ezt a könyvet teljesen azért vettem meg, mert megragadott a borítója és a fülszövege a repülőtéren. Nem tudtam róla semmit, sem az írójáról, sem a belőle készült filmből. Arról még ma sem tudok sokat azon túl, hogy megnéztem a trailert, és ennyi. A sztori azért ragadott meg, mert valahol mélyen magam is szeretnék egyszer részt venni egy hasonló zarándoklaton, legyen az akár a Camino, akár a  Pacifikus Túra Ösvény, amin Cheryl is végigment. 

Nem ezt vártam, és nagyon is ezt vártam ettől a könyvtől, amit kaptam. A legjobb értelemben. Féltem tőle egy kicsit, hogy az egész egy ilyen Ízek, imák, szerelmek jellegű lelki kalandozásról fog szólni, ami vessen meg ezért bárki, nekem túl sok volt. Elolvastam, mert valamilyen kényszerű megfelelés van bennem a nagyon felkapott könyvekkel szemben, hogy azt nekem ismernem kell, de őszinte leszek, kb. 3 hónapig ültem rajta. Mindig abbahagytam, erőltettem a folytatást, mire végre befejeztem. 

Na, a Vadon messze nem ilyen volt. Nehéz volt, naturális és elég hullámzó, ahogy Cheryl 1770 km-es útja fizikailag és lelkileg is. Ott akartam én is ballagni a PTÖ-n, hogy hasonlóan átformáljon, erőt adjon és erősebbé tegyen, ahogy Cheryl-lel is tette. Persze sosem lennék képes annyira felkészületlenül elindulni, ahogy ő indult neki, de ettől is olyan más ez az egész könyv. 10 évvel ezelőtt simán sikerült volna, de manapság már sajnos és egyben hál istennek sokkal megfontoltabb vagyok. De tisztelem benne azt a makacsságot, elhatározást és hitet, amivel elindult ezen a legfőképpen belső, lelki utazáson. És nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mindig a megfelelő embereket sodorta az útjába, és semmilyen igazán negatív impulzus nem érte. 

Jó volt megélni vele a gyász feldolgozását, az elengedés felszabadulását és a belenyugvás biztonságát. Azt gondolom, hogy az emberek többségére ráférne egy ehhez hasonló túra vagy legalább egyedüllét, hogy jobban megismerjék magukat, vágyaikat, elfogadják és megszeressék önmagukat. 

Számomra a könyv legmeghatározóbb pár sora, ami nekem a legtöbbet adott ebben a pillanatban ez volt: "Ez így nem volt rendben. Annyira kegyetlenül iszonyú volt, hogy anyát elvették tőlem. Még csak gyűlölni sem tudtam rendesen. Nem adatott meg, hogy felnőjek és eltávolodjak tőle, hogy barátaimmal kritizáljuk, hogy szembesítsem olyan dolgokkal, amelyeket szerintem másképpen kellett volna intéznie, s hogy aztán idősebbé váljak, hogy megértsem, hogy mindig megtette a legtöbbet, ami csak tőle telt. Hogy rájöjjek, milyen elképesztően nagyszerű volt az, amit tett, és újból átöleljem."

Itt tartok most én is, túl kritikus vagyok néha anyával, túlzottan szeretném megvédeni a világtól, ezért szigorúan elmondom a véleményemet a tetteiről, megpróbálom nevelni... máskor meg leborulnék a lábai elé, hogy elmondjam, hogy mennyire nagyszerűen csinálta és csinálja, és nem is kívánhatnék nála jobb anyukát. Mert ilyen nem létezik. De nekem még van rá lehetőségem, hogy abbahagyva a kritizálást, anyát elkezdjem esendő embernek látni, aki a lehető legjobb édesanya volt számomra, de nem tökéletes. Hisz tökéletes ember nem létezik. 

Nehéz volt ezt felfognom, mert gyerekkoromtól kezdve anya volt számomra ANYA, aki mindenre tudja a választ, bármikor meg tud gyógyítani, vigasztalni és tudja mindenre a megoldást. Kiábrándító volt elfogadnom, hogy vannak dolgok, amikre még neki sincs megoldás. Ami már túlmutat egy anya hatáskörén is, és nem tehet mást, mint hogy legjobb tudása szerint támogat, meghallgat és velem van. És ennél nem is kívánhatnék többet, akármennyire is erőltetem. Mert iszonyú mázlista vagyok, hogy ő olyan, amilyen. Úgy szeret, ahogy nekem a legjobban kell. És annyira elfogad, ahogy ezt naponta teszi. És támogat a legjobb tudása szerint. Köszönöm neki, hogy ezt még akkor is így teszi, ha szeszélyes vagyok, hülye, önelégült, észosztó.

Örülök, hogy Cheryl-lel együtt én is fejlődtem a közös PTÖ-s vándorlásunk során, és kíváncsian várom, hogy milyen lesz az ebből készült film, mennyire sikerül átadni az elemi szenvedést, boldogságot, fájdalmat, örömöt, szépséget és zordságot, ami a könyv soraiból kiszűrödik. 

Dorka

Kép innen és innen!

Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

1 megjegyzés:

  1. Hű, ezek szerint nem csak nekem tetszett meg épp ez a rész. Épp arra készültem, hogy begépeljem egy szövegfájlba és elmentsem, de gondoltam, hátha megúszom copy-paste-tel.
    A párom gyakran a fejemhez vágja, hogy nem szakadtam el a szüleimtől. Persze főleg akkor, amikor a (persze korántsem mindig) velük megegyező véleményemet hangoztatom bizonyos dolgokról. Elgondolkodtatott ez a szöveg, hogy valójában kritizáltam-e a már dolgaikat. Magamban többször is, párszor már előttük is...
    És az is eszembe jutott, vajon más ismerőseimmel kapcsolatban is pont úgy érzek, ahogy Cheryl: kritizálom... de vajon elismerem-e, hogy csak a legjobbat akarja.

    VálaszTörlés