Kedvenc Pixi termékeim 2015-ben

Tavaly volt az első olyan év, amikor előfizettem a Pixiboxra. Nem igazán tudtam előtte, hogy mire számítsak, de szeretem a meglepetéseket, szóval úgy gondoltam, nagy gond nem lehet belőle. Mivel a Pixibox élmény megtetszett, ezért év közben elkezdtem a Pixibageket is rendelni, vagyis ebben a bejegyzésben elmondom a két ajándékcsomagból a tavalyi kedvenceimet. Ha egyben kell nézni az egészet, akkor elégedett vagyok azzal, hogy mennyi szuper új terméket ismerhettem meg ebben a formában, amik közül meglepően sokat vásároltam/fogok újravásárolni, mert nagyon megszerettem. De azért voltak olyan dobozok, amik egyáltalán nem jöttek be, semmi hasznosat nem találtam bennük, de még azoknak is örültem, hisz Ciprusról hazajőve mindig itt várt rám egy nagy meglepetéscsomag. Egészébe véve elégedett vagyok vele, és idén is fogok Pixiket rendelni csak a kíváncsiság kedvéért.

De akkor jöjjenek is a 2015-ös kedvenceim a Pixibagből és a Pixiboxból. A sorrend teljesen szubjektív, ahogy eszembejutottak a termékek. 

Uriage Bariésun SPF30/UVA Ultra arckrém

Nekem nagyon bejött a nyári napokra. Kellőképpen táplálta a bőrömet, smink alá is szuper volt, sőt magában is használtam sima arckrémként is. Azóta sajnos vettem belőle egy SPF50-eset is - gondolván, hogy majd az még jobb lehet -  ami nagyon nem jött be, sem illatra, sem állagra és beszívódásra, szóval jövő nyárra tuti, hogy ez lesz helyette újra a társam. 

Melyik Pixiben volt? Pixibox június 


Uriage AquaPrécis Hidratáló gél-krém

Pont akkor jött velem szembe ez a krém, amikor már nagyon kerestem egy könnyen beszívódó, mégis tápláló, vízben gazdag hidratálókrémet. Magamtól is gondolkoztam azon, hogy megvásároljam, de így a Pixiben még jobb volt megszerezni. :) Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, könnyű, jól hidratál és nagyon jól működik smink alatt is. 

Melyik Pixiben volt? Pixibox december

L'Oreal Professionel Mytic Oil

Szerintem az egyik legjobb hajra kapható ápolóolaj, pedig már próbáltam egy párat. Azóta már vettem belőle teljes kiszerelést is, mert tényleg nagyon szépen ápolta a töredezett hajvégeimet. És nem utolsósorban nagyon szerettem az illatát is. 

Melyik Pixiben volt? Pixibox június  

Schwarzkopf Professional OSIS+ Flatliner hajkiegyenítő, hővédő spray

Na ez a termék még az én hullámosodásra hajlamos hajammal is csodát tesz. Hajmosás után nincs más dolgom, mint befújni a hajamat ezzel, majd kivasalni. És így akár 3 napig is egyenes marad. Na jó, nem Cipruson az óriási párában (mert akkor 1 nap is csodás eredmény), de itthon tényleg 3 napig elvagyok mindenféle nagyobb formázás nélkül. 

Melyik Pixiben volt? Pixibox december


Borotalco Original dezodor

Meg kell, hogy mondjam, hogy ez lett az életem legjobb dezodora. Nem túlzok, egész életemben ezt kerestem. Azóta már kétszer is vettem belőle, igaz, hogy a golyós változatot, de még soha nem csalódtam. Minden helyzetben jó illatú maradok, nem hagy foltokat és nem sárgítja a ruhákat. 

Melyik Pixiben volt? Pixibag Festival 

Dove Deeply Nourishing tusfürdő

Ez volt az a Pixibag, ami miatt újra szerelembe estem a Dove termékekkel. Amikor még bejöttek Magyarországra, akkor még nagy volt nálam a lelkesedés, de valahogy ahogy teltek az évek, egyre kevésbé érdeklődtem a termékek iránt. És akkor jött a Pixi, és újra óriási lett a szerelem. A legjobb tusfürdő, amit azóta már nagy kiszerelésben is újravettem.

Melyik Pixiben volt? Pixibag április

Hawaiian Tropic Satin Protection SPF 30

Apró csillámokkal teli, álomjó illatú napkrém, amit mindenképpen újra fogok majd venni, mert nagyon elégedettek voltunk vele. Gyorsan felszívódott, jól védett a napsugárzástól és még a kis csillogás (ami egyáltalán nem zavaró) is jót tett a bőrömnek. 

Melyik Pixiben volt? Pixibag április




Ezek voltak az abszolút szerelem Pixi termékeim 2015-ben. Ezenkívül még számos más terméket szerettem és próbáltam ki örömmel, de ezek azok, amikben nem is akarok mást kipróbálni, úgy a szívemhez nőttek. 

Tavalyi kedvenc Pixibag: április, de igazából mindegyiket szerettem a benne lévő táskák miatt. Már azért megérte. 
Legkevésbé kedvenc: Pixibag november

Tavalyi kedvenc Pixibox: június
Legkevésbé kedvenc: Pixibox március (na ez e box egyáltalán nem tetszett, azt is mondhatom, hogy megbántam, hogy megrendeltem)
 
Összességében a Pixi miatt kevesebbet költöttem a drogériákban újdonságok után kutatva, így  örülök, hogy rátaláltam erre a kezdeményezésre. Idén kipróbálom a Pure boxot is, szóval majd erről id fogok mesélni. 

Dorka

Képek/Photos: Forrás/Source



 



Dorothy Randrianantoandro

Örülök, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet. Ha kérdésed vagy kérésed van, akkor írj nekem emait a dorkacipruson@gmail.com emailcímre vagy küldj üzenetet a Kozmopolita Facebook oldalán keresztül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése